Arany szecesszió

Rólam

Nagymamám emlékére....

A nagymamám festőművésznek tanult a 30-as években, a sors azonban másképp döntött - az álmok helyett rideg valóság, kemény munka, család, hétköznapi küzdelmek.

Megőrizte azonban szabad szellemét, nyitottságát - idős asszony létére képes volt egy kamasz lány megértő hallgatósága lenni.

Amikor nevet kerestem egyértelmű volt számomra, hogy ő fontos része annak, hogy elkezdtem festeni, tehát a név valamiképp neki kell, hogy emléket állítson. A sors fintora, hogy nem az álmodozó, néha lázadó ifjú hölgy leánykori neve jutott róla eszembe, hanem az asszonyneve, amit akkoriban mindenki viselt. Így nekem ő a "Pellegrini nagymama" volt és maradt. Szeretnék olyan elfogadó és megértő lenni mint ő volt.

A selyemfestés a hobbym, nem szakma, nem megélhetés. Magához vonzott és nem enged immár több mint.... 40 éve. Szorgalmasan tanulom a technikákat, kísérletezek és örülök, ha megmutathatom, ha tetszik másoknak és ha viselik mások.